Hogy milyen nehéz is elcsípni? Erről tesz bizonyságot minden egyes film, vagy hanglemez. Elég a költségvetésüket, vagy egy-egy legjobban elmondott, elénekelt mondat keresésébe fektetett óraszámot nézni. A tökéletességük, minőségiségük általában egyenesen arányos a ráfordított idő és pénz mennyiségével.
De az életben tervezés és szándékosság nélkül is akadnak ilyen momentumok. Ezekre azért emlékszünk, mert annyira ritkán történnek meg, hogy agyunkban való elraktározásuk nem igényel nagy „tárhelyet”. Az élmény persze annál meghatározóbb az életünkre nézve.
Vissza a tökéletes pillanat kereséséhez. Van aki úgy kutatja, hogy az életét sem félti. Olyan Erőssen ég benne a régiek által szent őrületnek nevezett láng, hogy még a semmi sem jelent akadályt, ha a csúcs eléréséről van szó. Akiből hiányzik a művészi véna-artéria, sosem értheti meg, hogyan hagyhat valaki maga mögött mindent. Asszonyt, kisgyereket, egzisztenciát, hogyan adhatja el mondjuk a teljes vagyonát képező házát csak a versenyért, csak azért, hogyha kell a csúcson vesszen oda vagy másképp: szó szerint a csúcson hagyja abba.
Így keresi a pillanatot a zenészember is. Ezért a sok száz de inkább ezer óra gyakorlás, a rengeteg pakolás, a füstbe szálló milliók. Mint a Tiszavirág. Mindent egy pillanatért, de az a pillanat az. És megéri...
