LINE6 HD500X

2013.10.28 13:21

A LINE6 HD300-at és az M13-at lecseréltem egy HD500X-re. Ezzel a 2010 utáni viszonyokra aktualizáltam a setupom multieffektes szegmensét.
Előfokként szeretem a leginkább használni, nem a standard módon. Csöves erősítő előfoka elé kötve az igazi, úgy hogy a multieffektben nem stomppal torzítok, hanem egy előfokkal. Azt gondolom, a legbrutálisabbat a 2013-as Hangfoglaláson sikerült összehoznom. Peavey 6505 fej (clean channel) és 6505A láda. A PODban virtuálisan ENGL Fireball Pre, mely E580-as -nem mesterséges- anyagot is tartalmaz nyomokban.

A technikai adatokat nem részletezném, minden megtalálható itt, magyarul pedig itt.

Két felfedezés:
Az első technikai jellegű. Azt mondja a gyártó, hogy a korábbi 500-as modellhez képest erősebb hardware-t kapott a vas. Biztosan így is van. Nekem azonban már az első bekapcsoláskor sikerült a DSP-t kiakasztanom, pedig nem kértem túl vagány dolgot a műszertől, de életbevágóan fontosat sem.
A másik csak érdekesség. A Hangfoglalást járva természetesen megfordultam a Hangszercenter standjánál is. De ez a pedál nem volt kitéve, holott az egyik legfontosabb újdonság. Nem értettem, hiányzott. Szerencsére nálam épp volt egy.




Szubjektív összegzés:
Ideális otthonra tanulni, gyakorolni, házi stúdióba (akár hangkártyának is), koncertre sztereóban és monóban vonalazni, 2 valós erősítő egyidőben történő sztereó használatára, több hangszer egyidejű használatára (például elektromos gitár, akusztikus gitár, ének mikrofon). A stompboxok nagyrésze továbbra sem tetszik. Főleg az Overdrive-okra, Distortion-okra és Wah pedálok modellezésére gondolok. Az előfokok, erősítők zseniálisak, számomra nagyon jól és könnyen használhatók, jól mixelhetők. A zengetőket és visszhangokat szintén csak dícsérem! A számomra szükséges, de az effektben gyengének gondolt dolgokat pótolom. Ezért Dunlop ZW-45 hápogót kötöttem a jelútba.
A multieffekt processzor elképesztő mélységben szabályozható. Teljesen a saját szükségleteimhez tudom igazítani az effektek jelút és kapcsoló sorrendjét, beállításait és egyáltalán mindent. Ez már rossz is, mert néha elvész az ember a rengeteg potméter és gomb között. A HD500X egy másik, újabb, jobb generációja a modellezésnek. És még mindig csak az út elején jár ez a technológia. Eljöhetne az idő amikor androidos tabletről vagy okostelefonról is kezelhető a szerkesztő szoftverrel. Ugyanis csak a pedál kijelzőjére támaszkodva nehézkes, lassú és bonyolult még a legkisebb módosítás is.

Ola Englund csinált egy kisvideót. Érdemes meghallgatni.




 

Elérhetőség

Tari Botond taribotond@gmail.com